Ahogyan „Konyhából kozmetika” című írásomban olvashattad, szinte minden, a háztartásban, konyhában megtalálható alapanyagból, élelmiszerből lehet gyorsan, könnyedén házilag bőrápolót összeállítani.

Mivel a kozmetikai ipar nagy része nem azt tartja szem előtt, hogy neked mi a jó, így ha nem vagy résen és nem értesz az összetevők elemzéséhez, akkor sosem tudhatod milyen káros vagy haszontalan vegyületeket csempésznek a termékekbe. Viszont amit magad készítesz, abba csak olyan alapanyag kerülhet, amit te beleteszel!

Most bemutatok pár konkrét és egyszerű receptet, ha van hozzá kedved bátran állj neki, készíts saját házi kozmetikumot. Akár barátokkal együtt is hasznos és jó hangulatú tevékenység lehet.


Napozószerek

Ajak, száj-és fogápolók

Hintőporok

Bőrápolók

Szemkörnyék ápolók

Dezodorok

Hajápolók

Szappanok, tusfürdők

Parfümök, légfrissítők, fertőtlenítők

Cukorgyanták


Napozószerek

 

Napkrém

Hozzávalók:

25 g kakaóvaj

25 g sheavaj

50 g kókuszolaj

30 g méhviasz

25 g cink-oxid vagy/és titán-dioxid

Elkészítése:

A cink-oxid kivételével a többit egy tálba tesszük, amit gőz fölé helyezünk. Amikor minden hozzávaló felolvadt, elkeverjük.  Leszedjük a gőzről, belekeverjük a cink-oxidot, ha egyenletesen és csomómentesen elkevertük, akkor egy tégelybe öntjük, hagyjuk kihűlni.

 

Napozás utáni balzsam

Hozzávalók:

2 evőkanál kakaóvaj

5 evőkanál levendulaolaj*

1 teáskanál búzacsíraolaj

5 evőkanál édesmandula-olaj

*Így készül a levendulaolaj:   Egy marék friss vagy szárított levendulavirágot tálba rakunk. 3 dl liter olíva- vagy édesmandula-olajat teszünk hozzá, a keveréket 3 napon keresztül napos, meleg helyen érleljük. Végül egy szűrőn át üvegpalackba töltjük.

Elkészítése:

A kakaóvajat gőz fölött megolvasztjuk, az olajakkal összekeverjük, kis tégelybe tesszük.

Szezámolajos napozókrém

Hozzávalók:

5 g méhviasz

3 g kakaóvaj

40 ml szezámolaj

Elkészítése:

Az összetevőket gőz fölött összeolvasztjuk, kis tégelybe töltjük, hagyjuk kihűlni.

Napolaj

Hozzávalók:

50 ml kakaóvaj

50 ml sárgarépaolaj (búzacsíraolajban sárgarépát áztatni, leszűrni)

40 ml dióolaj

20 ml kókuszolaj

10 csepp levendula illóolaj

Elkészítése:

A kakaóvajat, kókuszolajat felmelegítjük, majd hozzáöntjük a többi olajat. Amikor kicsit kihűlt, hozzácsepegtetjük a levendulaolajat.

Napolaj barna bőrre

Hozzávalók:

1 teáskanál levendulavirág

1 teáskanál csarabfű (virágzó hajtásvég)

100 ml avokádóolaj

50 ml sárgarépaolaj (mi is készíthetjük magunknak házilag: 2 reszelt sárgarépát 3 napig 1 dl olajban áztatunk, majd leszűrjük)

8 csepp homoktövis húsolaj

Elkészítése:

A gyógynövényeket összenyomkodjuk, széles szájú üvegbe tesszük, leöntjük az olajokkal. Időnként megkeverve 24 órát állni hagyjuk, majd finom szűrőn átszűrjük sötét üvegbe.

Napolaj

Hozzávalók és elkészítése:

Olíva-, len-, szezám- és dióolajat azonos arányban összekeverünk, majd 1:9 arányban áztatunk bele körömvirágot, illetve reszelt vegyszermentes sárgarépát legalább 1 hétig, vagy amíg erős sárga nem lesz az olaj színe. Ezután leszűrjük, és sötét üvegbe töltve, hűvös helyen tároljuk.

Barnító krém

Hozzávalók:

2/3 rész kakaóvaj

1/3 rész sheavaj

cukrozatlan kakaópor

1 doboz arany, és 1 doboz barna színű vegyszermentes natúr szemhéjfesték

1 evőkanál búzacsíraolaj

5 csepp levendula illóolaj

3 csepp teafa illóolaj

Elkészítése:

A kakaóvajat felolvasztjuk, majd belekeverjük a sheavajat és a búzacsíra olajat. Annyi kakaóport rakunk hozzá, hogy sötét massza legyen. Egy doboz arany, és 1 doboz barna színű szemhéjfestéket kapargatunk bele, majd belecseppentjük az illóolajokat.

Ajak, száj-és fogápolók

 

Napvédő ajakápoló

Hozzávalók:

1 rész lenolaj

1 rész dióolaj

1 rész méhviasz

1 rész kakaóvaj

pár csepp levendula illóolaj

Elkészítése:

A lenolajat, dióolajat, méhviaszt és a kakaóvajat gőz felett összeolvasztjuk, tégelybe öntjük,  ha langyos cseppentünk bele pár csepp levendula illóolajat, majd hűtőbe tesszük.

Ajakápoló

Hozzávalók:

2 teáskanál körömvirágolaj

1 teáskanál mandulaolaj

2 teáskanál kakaóvaj

2 csepp levendula illóolaj

2 csepp neroli (narancsvirág) illóolaj

2 csepp rózsa illóolaj

Elkészítése:

A kakaóvajat vízgőz felett olvasszuk fel, majd adjuk hozzá az olajokat. Picit hagyjuk hűlni, majd cseppentsük hozzá az illóolajakat. Tegyük zárható tégelybe vagy stiftbe.

Ápoló rúzs

Hozzávalók:

1 teáskanál kakaóvaj (vagy sheavaj)

1 evőkanál mandulaolaj

10 szem áfonya, vagy más bogyós gyümölcs

1 teáskanál méz

Elkészítés:

Melegítsük össze vízfürdőn vagy gőz fölött a kakaóvajat, majd amikor megolvadt, adjuk hozzá a mandulaolajat, a mézet, a gyümölcsöket úgy, hogy kipréseljük a levét. Keverjük össze, tegyük kis tégelybe.

Mézes ajakápoló

Hozzávalók:

1 mokkáskanál méz

1 mokkáskanál méhviasz

2 mokkáskanál mandulaolaj vagy olívaolaj (bázisolaj)

pár csepp illóolaj  (pl. mandarin)

Elkészítése:

Gőzfürdő fölött megolvasztjuk a méhviaszt, beletesszük a mézet és az olajat. Utána beletöltjük a kis tartójába, majd hűlésig kevergetni kell, különben a méz lesüllyed az aljára.

Szájfény

Hozzávalók:

1 teáskanál kakaóvaj

1/2 teáskanál kókuszolaj

1 teáskanál mandulaolaj

1/2 teáskanál méhviasz

1 teáskanál aloe vera gél

Elkészítés:

A kakaóvajat, a kókuszolajat, a mandulaolajat és a méhviaszt gőz felett olvasszuk fel. Az edényt húzzuk le a tűzről, majd adjuk hozzá az aloé gélt. A masszát alaposan keverjük össze, töltsük tiszta üvegcsébe vagy tégelybe és mielőtt lezárnánk hagyjuk teljesen kihűlni.

Herpesz elleni olaj

Hozzávalók:

30 ml jojobaolaj

6 csepp bergamott illóolaj (100%)

4 csepp mirha illóolaj (100%)

3 csepp teafa illóolaj (100%)

2 csepp zsálya illóolaj (100%)

Elkészítése:

Tegyük a hordozóolajat egy tiszta tégelybe, adjuk hozzá az összes illóolajat, keverjük ki alaposan az egészet, majd kenjük az érintett területekre.

Fogkrém

Hozzávalók:

2 evőkanál kókuszolaj

2 evőkanál szódabikarbóna

egy kicsi só (finom szemcsés)

1 dl tea forrázat (levendula és kamilla)

levendula, teafa illóolaj

Elkészítés:

Összekeverjük a szilárd összetevőket, hozzáöntjük a levendula és kamilla főzetet, végül cseppentsünk bele 5-5 csepp illóolajat.

Fogkrém

Hozzávalók:

1 rész szódabikarbóna

2 rész kókuszolaj

15 csepp tetszés szerinti illóolaj

Elkészítés:

2/1 arányban összekeverjük a felolvasztott kókuszzsírt a szódabikarbónával, majd ízesítjük az illóolajokkal.

Mentás fogkrém

Hozzávalók:

1 evőkanál lenmag

1 dl tisztított víz

1 teáskanál xilit

zeolit

15 csepp menta illóolaj

1 csepp teafa illóolaj

Elkészítés:

1 evőkanál lenmagot 1 dl vízzel zselésítünk (felfőzünk). Leszűrjük és a gélt hagyjuk langyosra hűlni. Belekeverünk 1 teáskanál xilitet (nem csak az ízesítés miatt fontos, hanem azért is, mert az 5 szénatomos szerkezetét a baktériumok nem képesek lebontani, így nem tudnak kialakulni a fogszuvasodást előidéző savak) és addig keverjük, ameddig teljesen fel nem oldódik. Teáskanalanként elkezdjük hozzáadagolni a zeolitot, egészen addig, ameddig krémszerű állagot nem kapunk. A végén belecsepegtetünk 1 csepp teafaolajat és 15 csepp mentaolajat. Hűtőben kell tárolni!

Fogkrém

Hozzávalók:

4 csapott evőkanál kaolin – helyettesíthető hektorittal vagy zeolittal is

2 csapott evőkanál szódabikarbóna

1 csapott teáskanál finomra őrölt Himalája só

1 teáskanál kókuszvaj

2-4 csepp szegfűszeg illóolaj (vagy ízlés szerint borsmenta, zsálya, bazsalikom, ánizs, teafa, grapefruit, citrom, édes narancs, fahéj, mirha – vagy ezek keveréke)

4-5 evőkanál desztillált víz (amennyit felvesz, hogy közepesen lágy krém legyen)

Elkészítése:

Az egészet jó krémesre kikeverjük, betöltjük a tégelybe és használható.

Fogpor

Hozzávalók:

2-3 evőkanál agyagpor

1 teáskanál szódabikarbóna

1 teáskanál Himalája só

10-20 csepp borsmentaolaj

10 csepp teafaolaj

10 csepp grapefruitmag olaj (pl. Grape Vital)

Elkészítése:

A hozzávalókat betesszük egy porcelán edénybe, és összekeverjük, majd zárható tégelyben tároljuk.

Szájvizek

Szájvíz szegfűszegből: 5 szegfűszeget megmosunk, és leforrázzuk fél pohár forró vízzel. Miután kihűlt, ezzel öblögetünk.

Szájvíz fahéjból: Egy kisujjnyi fahéjat főzzünk fel pár percig egy pohár vízzel. Miután kihűlt, ezzel öblögetünk. Fahéjat egyébként rágni is lehet, étkezések után segíti az emésztést, megakadályozza a fogeróziót, és frissíti a leheletet.

Szájvíz

Hozzávalók:

6 csepp szegfűszeg illóolaj

6 csepp teafa illóolaj

6 csepp levendula illóolaj

6 csepp borsmenta illóolaj

1 teáskanál szódabikarbóna

Kb. 2 dl tisztított víz

Elkészítése:

A szódabikarbónát elkeverjük, feloldjuk a 2 dl tisztított vízben egy kisméretű befőttes üvegben. Hozzáadjuk az illóolajokat, jól összerázzuk.

Hintőporok 

 

Hintőpor

Hozzávalók:

25 dkg tápióka keményítő

15 csepp rózsa illóolaj

10-20 csepp levendula illóolaj

kiürült hintőporos flakon, vagy finom szúnyoghálóval bekötözött egyéb üveg

Elkészítése:

A tápióka keményítőt a flakonba töltjük. Belecseppentjük a levendula és a rózsa illóolajat, lezárjuk, jól összerázzuk.

Tipp: teafás-zsályás hintőpor lábizzadásra (10:20 csepp), rózsás-citromfüves testhintőpor meleg időben (20:20 csepp)

Illatos hintőpor

Hozzávalók:

110 g kukoricaliszt vagy kukoricakeményítő

55 g  szódabikarbóna

25 g szárított levendulavirág

25 g szárított rózsaszirom

2 csepp levendula illóolaj

2 csepp rózsa vagy rózsafa illóolaj

Elkészítése:

Az összes száraz összetevőt tegyük darálóba, és őröljük finom porrá. Majd keverjük hozzá az illóolajakat, tegyük kiürült hintőporos tégelybe.

Fertőtlenítő hintőpor

Hozzávalók:

4 evőkanál finomra őrölt  kukoricaliszt vagy  kukoricakeményítő

3 evőkanál étkezési szódabikarbóna

4 csepp teafa illóolaj

4 csepp levendula illóolaj

Elkészítése:

Az összetevőket egy tiszta kicsi befőttes üvegbe vagy hintőporos flakonba tesszük és jól összerázzuk.

Bőrápolók

Kézolaj

Hozzávalók:

10 ml argánolaj

5 ml jojobaolaj

5 ml brokkolimagolaj

10 csepp levendula illóolaj

3-4 csepp teafa illóolaj

Elkészítése:

Az olajokat összekeverjük, belecseppentjük az illóolajokat (lehet más fajta illóolajokat is használni).

Babakrém

Hozzávalók:

50ml shea vaj

10 ml jojobaolaj (vagy más bázisolaj)

10 ml rózsaszirom olaj

A sheavajat felolvasztjuk, majd hozzáöntjük az olajokat (szoba hőmérsékleten simán össze lehet keverni olvasztás nélkül is), ezután habverővel vagy kis tejhabosítóval kikeverjük.

Hidratáló balzsam

Hozzávalók (mennyiségileg csökkenő sorrendben):

Kukoricacsíra olaj

Ligetszépe olaj

Homoktövis olaj

Olívaolaj

Sheavaj

Méhviasz

Elkészítés:

A méhviaszból és az olíva olajból csak nagyon kevés kell. A zsírokat és olajokat vízfürdőn óvatosan összemelegítjük, miközben folyamatosan kevergetjük kihűlésig. Amikor már langyos, beleteszünk 100 grammhoz 6 csepp illóolajat.

Méhviaszos krém

Hozzávalók:

5 ml méhviasz

5 ml sheavaj

15 ml mandulaolaj ( vagy avokádóolaj)

2,5 ml búzacsíra olaj

45 ml melegített rózsavíz (vagy 30 ml gyógynövényfőzet)

6 csepp illóolaj

Elkészítés:

Vízgőz felett megolvasztjuk a méhviaszt, hozzákeverjük az olajokat, gyógynövény főzetet és a égén belecsepegtetjük az illóolajakat.

Testradír

Hozzávalók:

3 evőkanál kávézacc

3 evőkanál barnacukor

2 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj

1 kiskanál eredeti Bourbon vanília (nem vaníliáscukor!)

10 csepp menta illóolaj vagy másfajta olaj (pl. levendula)

Elkészítése:

Az egészet összekeverjük.

Fertőtlenítő krém

Hozzávalók:

1 mokkáskanál sheavaj

1/2 mokkáskanál argán olaj

1 csepp levendulaolaj

1 csepp teafa illóolaj

Elkészítése:

A sheavajat tégelybe rakjuk, egy spatula vagy kiskanál segítségével hozzákeverjük az argán olajat és az illóolajokat is.

Sebgyógyító krém

Hozzávalók:

2 evőkanál körömvirágolaj (akár házilag is elkészíthetjük: friss vagy szárított körömvirágot olajba áztatunk, majd 3 nap után leszűrjük)

1 evőkanál mandulaolaj

1 evőkanál olvasztott méhviasz

1 evőkanál sheavaj

10 csepp propolisz tinktúra

10 csepp körömvirág tinktúra (akár házilag is elkészíthetjük: friss vagy szárított körömvirágot alkoholba vagy tiszta házi pálinkába, vodkába áztatjuk, 1 hét múlva leszűrjük)

5 csepp levendula illóolaj

5 csepp teafa illóolaj

2 csepp manuka illóolaj

2 csepp rózsa illóolaj

Elkészítése:

Vízgőz felett olvasszuk fel a méhviaszt és a sheavajat. Ezután adjuk hozzá a körömvirágolajat és a mandulaolajat,  a tinktúrákat és az illóolajakat. Tegyük zárható tégelybe, és hagyjuk kihűlni. Tároljuk hűvös, sötét helyen.

Stria elleni olaj

Hozzávalók:

100 ml bio mogyoró olaj/argán olaj

10 csepp bio rózsa/rózsafa illóolaj

Elkészítés:

100 ml mogyoróolajba/ argán olajba 10 csepp rózsa/rózsafa illóolajat cseppentünk. Hetente kétszer a bőrbe masszírozzuk.

MSM bőrradír

Hozzávalók:

1 teáskanál Himalája só

1 teáskanál MSM por

1 teáskanál acai por

Elkészítés:

Keverjük el a hozzávalókat, az elegyből a szükséges mennyiséget hígítsuk kevés vízzel, gyengéden dörzsöljük a bőrbe, majd öblítsük le.

MSM maszk

Hozzávalók:

1 evőkanál spirulina por

1 eőkanál kakaópor

1 evőkanál MSM por

2 evőkanál zöldagyag

2 evőkanál rózsavíz

Elkészítés:

A keverékből 1 evőkanálnyit keverjünk el 2 evőkanálnyi rózsavízzel, majd a megtisztított arcbőrre vigyük fel, a szemkörnyéket elkerülve. 10 perc hatóidő alatt tartsuk nedvesen a rózsavízzel a maszkot; majd mossuk le.

Mellfeszesítő pakolás

Hozzávalók:

2 evőkanál Női tea (Palástfű)

50 g ásványi agyagpor

200 ml tisztított víz

5 ml mirtusz hidrolátum

5 ml Stadelmann stabilizáló testolaj

Elkészítése:

A Női teából és a tisztított vízből készítsünk teát a csomagoláson leírtak szerint. Hagyjuk kihűlni, majd adjuk hozzá a mirtusz hidrolátumot. Az agyagport keverjük össze a Stabilizáló testolajjal, majd tegyünk hozzá fél dl teát, vagy annyit, hogy jól kenhető masszát kapjunk! Kenjük fel a feszesítendő területre (dekoltázs se maradjon ki), majd próbáljunk relaxálni 20 percet. Végül a maradék palástfű teába mártott vattapamaccsal vagy kendővel óvatosan töröljük le a masszát!

Maszk pattanásokra

Hozzávalók:

25 g szárított nadálytő (ha hozzájutunk, frisset is tehetünk, de akkor abból több kell, kb. 50 g)

50 g ásványi agyagpor

1 tojásfehérje

200 ml tisztított víz

5 ml rozmaring hidrolátum

Elkészítése:

A nadálytőből és a 200 ml vízből készítsünk teát, fedjük le, hagyjuk kihűlni, majd szűrjük le! Keverjük el a hidrolátummal. Egy másik edényben keverjük össze a tojásfehérjét az agyagporral, és tegyünk hozzá fél dl nadálytő teát. Kenjük fel az arcra a keveréket, és hagyjuk rajta 20 percen keresztül! Ezután a maradék teába mártogatott vattapamaccsal vagy kendővel töröljük tisztára az arcot. Nem csak az arcra, de pattanásos vállra, hátra is ideális lehet.

Bőrápoló krém

Hozzávalók:

2 evőkanál shea vaj

1 evőkanál kakaóvaj

3 evőkanál ligetszépe olaj

pár csepp levendula illóolaj (ízlés szerint lehet többféle illóolajat is használni. Pl. rózsa, geránium, rózsafa, jázmin)

Elkészítés:

Gőz fölött felmelegítjük az olajat és a vajakat, kevergetve, míg összeolvadnak, de ne melegítsük túl. Levesszük a gőzről, és addig kevergetjük, amíg langyosra hűl. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk, ha hideg vízzel teli tálba állítjuk az edényt és így kevergetjük. Ekkor adjuk hozzá az illóolajat (illóolajakat) és kihűlésig keverjük ( kézi habverővel). Ezután betesszük a hűtőbe, (kb.10 perc) amíg elkezd kötni, de nem szabad bekeményednie, ha sűrűsödik kivesszük és a habverővel krémesre kikeverjük. Tégelybe töltjük, hűtőbe rakjuk és a tégely tetejét csak akkor tesszük rá, ha megszilárdult. Jót tesz a krémnek 2-3 nap a hűtőben. Miután elérte a végleges állagát és illatát már nem szükséges hűtőben tárolni. Sokáig eláll.

Krém ekcémára

Hozzávalók:

60 ml sheavaj

30 ml ligetszépeolaj

10 ml lenmagolaj

6 csepp levendula illóolaj

2-2 csepp teafa és rózsageránium illóolaj (utóbbi kettő elhagyható, akkor  levendulából tehetünk annyival többet, vagy helyettesíthetjük rózsa illóolajjal)

Elkészítés:

A sheavajat gőzfürdőn felolvasztjuk, hozzáadjuk a másik két bázisolajat, majd belecseppentjük az illóolajokat is. Ha a ligetszépe és lenmagolajat neemolajjal helyettesítjük, egy nagyon hatékony gombaellenes krémet, testápolót kapunk, ami kiválóan alkalmas például napgomba kezelésére is

Olajok problémás bőrre

Vizes bőrre vigyünk fel az alábbi olajokból:

1 variáció:

6 rész szőlőmagolaj, 1 rész feketekömény olaj, néhány csepp levendula és ylang-ylang illóolaj

2 variáció:

3 rész szőlőmagolaj, 2 rész jojobaolaj, 2 rész borágóolaj, néhány csepp rozmaring, teafa, pálmarózsa, levendula, cédrus illóolaj

Feszesítő szérum

Hozzávalók:

35 ml sárgabarack magolaj

5-5 ml gránátalma, argán, tigrisfű olaj

néhány csepp jázmin, rózsa, szantálfa illóolaj

Elkészítés:

Az összetevőket öntsük illetve cseppentsük kis üvegcsébe, majd alaposan rázzuk össze.

Hidratáló krém

Hozzávalók:

25 ml sheavaj

10 ml jojoba olaj

5 ml makadámdió-  vagy avokádóolaj

5 ml vadrózsa- és/vagy tigrisfű olaj

néhány csepp rózsageránium, szantálfa,  ylang-ylang illóolaj

Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat, tegyük tégelybe.

Zabpelyhes hidratáló krém

Hozzávalók:

2 púpozott evőkanál zabpehely

3 dl tisztított  víz

2 evőkanál mandulaolaj (lehet más olaj is)

2 teáskanál méhviasz

6 teáskanál bármilyen emulgeálószer

1 teáskanál méz

12 csepp kamilla illóolaj

2 teáskanál c-vitamin (tarósítószerként)

Elkészítése:

Egy edényben a zabpelyhet és a mandulaolajat vízben felforraljuk, 10 percig főzzük. Amikor elkészült levesszük kis lángra, vagy gondoskodunk arról, hogy ne hűljön ki. Másik edényben a méhviaszt és az emulgeálószert felolvasztjuk. Leszűrjük a zabpelyhes vizet és ebbe a lébe lassan beleöntjük a méhviaszos emulgeálót és közben gyorsan keverjük. Fontos, hogy mind a két lé egyenlő meleg legyen. Ennek a végeredménye egy sűrű massza. Ebbe tesszük a mézet, a kamillaolajat és a c-vitamint.  Hűtőben tárolva 1 hónapig eláll. Kisebb adagokban le is lehet fagyasztani és így akár 1 évig is használható.

Rizsvíz

Hozzávalók:

víz (lehetőleg tisztított)

rizs

Elkészítés:

Áztassunk be kevés rizst tiszta vízbe, majd öntsük le a vizet a rizsről egy tálba. Hagyjuk állni, míg a habos rész szétválik, szedjük le a habot, majd az így kapott tiszta lével töröljük át az arcbőrt.

Izomgörcs oldó olaj

Hozzávalók:

50 ml hordozó olaj (édesmandula vagy sárgabarackmag olaj)

10 csepp levendula illóolaj

5 csepp rozmaring illóolaj

Elkészítése:

A hozzávalókat összekeverjük.

Báziskrém

Hozzávalók:

10 g méhviasz

20 ml (4 teáskanál) édesmandula olaj

20 ml (4 teáskanál) rózsavíz

Elkészítés:

Tegyük a méhviaszt és az édesmandula olajat egy edénybe. Melegítsük fel vízfürdő fölött. Közben a rózsavizet tegyük egy másik edénybe és azt is melegítsük fel lobogó víz fölött. Vegyük le a két edényt és folyamatosan keverve, cseppenként adjuk hozzá az olajhoz a rózsavizet. Adjunk a krémhez 30 cseppet a kiválasztott illóolajokból, keverjük össze az egészet, töltsük tároló tégelybe, majd tegyük a hűtőszekrénybe.

Bázistej

Hozzávalók:

15 g méhviasz

20 ml (4 teáskanál) jojobaolaj

30 ml (6 teáskanál) rózsavíz

Elkészítés:

Vízfürdő fölött melegítsük fel a méhviaszt és a jojobaolajat. Közben szintén lobogó víz fölött melegítsük fel a rózsavizet. Vegyük el a két edényt és folyamatosan keverve, cseppenként adjuk hozzá a rózsavizet az olajkeverékhez. Adjunk a testápoló tejhez 30 cseppet a kiválasztott illóolajokból, keverjük össze, töltsük tároló üvegbe, majd tegyük be a hűtőszekrénybe.

Krém ghí-vel

Hozzávalók:

2 evőkanál körömvirágos ghí

1 evőkanál ligetszépe olaj (vagy mandula, lenmag, jojoba, szezám, tigrisfű, makadámdió olaj)

2 evőkanál rózsavíz

Körömvirágos ghí elkészítése: tegyünk 2 dl ghíbe egy maréknyi körömvirágot (igazából annyit, amennyi belefér az adott ghí mennyiségbe). Melegítsük fel így együtt (nem kell forralni), és hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap szűrjük le a körömvirágot, jól préseljük ki belőle, amit még lehet és máris elkészült a körömvirágos ghí. Ez egy gyors körömvirág macerátum, amit nagyon sokféle krémbe használhatunk adaléknak, ill. bázisnak.

A krém elkészítése:

Vegyünk 2 evőkanálnyit a körömvirágos ghíből, adjuk hozzá a ligetszépe olajat és a rózsavizet. Rázzuk jól össze egy fedeles tégelyben.

Kókuszos arckrém

Hozzávalók:

30 gr shea vaj

30 gr kókuszvaj

50 ml sárgabarackmagolaj, jojobaolaj vegyesen

1 teáskanál búzacsíra olaj

1 teáskanál cetyl palmitate

2 db lecitin kapszula

10 – 15 csepp illóolaj  (levendula, jázmin, rózsa, rózsafa, geránium)

40 ml desztillált víz, vagy rózsavíz – felmelegítve

Elkészítése:

Gőz fölött lassú tűzön felmelegítjük az olajakat és kevergetve felolvasztjuk benne a cetyl palmitate-ot, ha  teljesen felolvadt elzárjuk a tüzet alatta. Beletesszük a shea- és kókuszvajakat, és kevergetve ezt is felolvasztjuk. Mivel a cetyl magasabb hőfokon olvad, ezért a gőz hője elég ahhoz, hogy a vajak felolvadjanak és nehogy túl melegítsük őket, mert veszíthetnek értékes hatóanyagaikból. Levesszük a gőzről és hozzáadjuk a lecitin kapszulák tartalmát, valamint az illóolajokat. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve cseppenként hozzáadjuk a felmelegített vizet – mintha majonézt kevernénk. Miután az összes vizet belekevertük, kihűlésig kevergetjük – az edényt egy hideg vízzel telt tálba állítjuk, így gyorsabban lehűl. Tégelybe töltjük és a hűtőben hagyjuk megkötni. A tégely tetejét csak akkor tesszük rá, miután a krém megszilárdult.

Gyógykrém

Hozzávalók:

2 evőkanál körömvirág olajos kivonata (1 dl extra szűz olíva olajba 3-4 evőkanál szárított körömvirágot teszünk, és 4-5 hétig napos helyen lefedve állni hagyjuk, mindennap összerázzuk, majd ha letelt az “érési idő”, akkor leszűrjük)

1 evőkanál olvasztott méhviasz

pár csepp teafaolaj, levendulaolaj, propolisz, rózsafa, szantálfa

Elkészítése:

A méhviaszt gőzfürdő felett felolvasztjuk, majd apránként hozzákeverjük a körömvirágos olajat. Levesszük a tűzről/gőzről, és – ha már hűlt egy kicsit, de még folyékony – hozzáadjuk az illóolajat. Gyorsan egy kiürült ajakápoló stift tartójába, vagy egy pici tégelybe  öntjük.

A körömvirág nagyon jó hámosító, gyulladáscsökkentő, regeneráló, baktérium- és vírusölő tulajdonságú. Az olivaolaj – amelyben kivontuk a hatóanyagot – szintén jó regeneráló, sebgyógyító. A teafaolaj antibakteriális, vírus és gombaölő hatású valamint szintén sebgyógyító hatású. A pattanást gyógyítja, csökkenti a duzzanatot, gyulladást. A ajakon lévő herpesz tüneteit csökkenti, gyorsítja a hólyagok gyógyulását.

Testápoló

Hozzávalók:

1 evőkanál sheavaj

1 evőkanál kakaóvaj

1 evőkanál kókuszolaj

3 evőkanál ligetszépe olaj

1 evőkanál olívaolaj

2-3 evőkanál jojobaolaj vagy mandulaolaj

Elkészítése:

A hozzávalókat gőz fölött összemelegítjük, majd a végén – miután levettük a gőzről – belekeverünk 2 csepp teafa illóolajat és 3 csepp levendula illóolajat. Amikor elkezd fehéredni, akkor gépi habverővel jó habosra keverjük.

Lenmagzselé zsíros bőrre

Hozzávalók:

1 evőkanál lenmag

1 dl desztillált vagy tisztított víz

3 csepp levendula illóolaj

2 csepp teafa illóolaj

5 csepp édesnarancs illóolaj (fényérzékenyítheti a bőrt nagy napsütésben!)

1 kapszula E-vitamin

Elkészítése:

Egy kis lábasban feltesszük a desztillált vizet, beleszórjuk a lenmagot. Alacsony lángon addig főzzük, amíg elkezd gélesedni. Leszűrjük (pl. egy rossz harisnyával). Végül beletesszük az illóolajokat.

Testápoló

Hozzávalók:

1 rész shea vaj

1 rész kókuszolaj

Elkészítése:

Egy tégelybe tesszük a két hozzávalót, kitesszük a napra és megvárjuk amíg megolvadnak, keverjük össze. Lehet bele természetesen illóolajat tenni.

Visszér olaj

Hozzávalók:

50 ml bázisolaj (pl. olívaolaj)

10 csepp borsmenta illóolaj

5 csepp eukaliptusz illóolaj

3 csepp citrom illóolaj

Elkészítés:

Az olajba belecsepegtetjük az illóolajokat, sötét üvegben tároljuk.

Illatos krém

Hozzávalók:

3 teáskanál shea vaj

3 teáskanál avokádó olaj

3 teáskanál desztillált víz

6 csepp jázmin illóolaj

6 csepp geránium illóolaj

3 csepp ylang-ylang illóolaj

1 csepp levendula illóolaj

1 E-vitamin kapszula olaja

Elkészítés:

Jól összekeverjük a hozzávalókat, felhasználás előtt is érdemes újra átkeverni.

Hidratáló testápoló

Hozzávalók:

finomítatlan kakaóvaj 24 g

cetyl stearyl alcohol 20g

cetyl palmitate 10g

stearin 10g

lenmag olaj 10g

lenmag csíra olaj 3g

sárgabarackmag olaj 2g

szöllőmag olaj (hidegen sajtolt) 2g

szója olaj (hidegen sajtolt) 13,5g

glicerin 2g

lecitin (3db kapszula felvágva) 3g

allantoin 0,5g

L-aszkorbin sav /természetes C vitamin kapszula/ 500mg

tejsav 10 csepp

100% teafa illóolaj 5 csepp

100% citromfű (melissa) olaj 3 csepp

240 ml szűrt gyógynövény tea

Elkészítése:

Az olajokat és az viaszos pasztillákat összeolvasztjuk gőz felett egy tálban. Kezdjük a kemény és szilárd pasztillákkal, ha megolvadtak, mehetnek bele az olajok. Rögtön vegyük le a gőzről, hogy a hidegen sajtolt olajok ne veszítsenek sokat hatásosságukból. A forró gyógynövényteában feloldjuk az allantoint, és szép lassan belecsorgatjuk az olajkeverékbe! Nagyon fontos, hogy a tea melegebb legyen mint az olaj keverék, de vigyázzunk, nehogy forrjon, mert a gyógynövények elveszthetik hatásosságukat. Természetesen lehet sima ioncserélt/desztillált vízzel is készíteni a krémet. Ahogy hűlni kezd, változik majd a színe és fehéredni kezd a massza. Habverővel verjük pontosan fél percig! Az L-aszkorbin savat/C vitamint akkor keverjük hozzá, mielőtt a flakonba töltjük a kész krémet. Hűtőben tároljuk.

Testápoló

Hozzávalók:

1/3 rész shea vaj

2/3 rész jojobaolaj

5 csepp jázmin illóolaj

3 csepp citrom illóolaj

1 kk ligetszépeolaj

1 kk sárgabarackmagolaj

Elkészítése:

A sheavajat picit felmelegítjük, majd belekeverjük a többi hozzávalót.

Tápláló krém

Hozzávalók:

100 g mandulaolaj

75 ml rózsavíz

25 g méhviasz

Elkészítése:

A méhviaszt és az olajat gőz felett felmelegítjük. A rózsavizet is melegítsük fel külön, majd óvatosan, kis részletekben adagolva állandó kevergetés mellett összekeverjük, amíg ki nem hűl.

Rózsakrém

Hozzávalók:

50 ml mandulaolaj vagy 100%-os olívaolajba

annyi illatos rózsaszirom, hogy az olajba nyomkodva befedje (ezt 4-5 hétig érleljük, majd leszűrjük, kinyomkodjuk)

10 g méhviasz

1 teáskanál búzacsíraolaj

15 csepp rózsa illóolaj

10 csepp tömjén illóolaj

Elkészítés:

Gőz felett felolvasztjuk a méhviaszt, belekeverjük az olajat és az illóolajakat.

Éjszakai krém

Hozzávalók:

1 teáskanál cetyl alkohol

1 teáskanál méhviasz

3 teáskanál kakaóvaj

1 teáskanál  lanolin

15 csepp homoktövis – magolaj

jojobaolaj

búzacsíraolaj

mandulaolaj

5 db ligetszépe kapszulából nyert olaj

25 ml rózsavíz

Elkészítése:

Felmelegítjük a zsírokat és az olajokat vízfürdőn és külön a rózsavizet az olajjal azonos hőfokra. Lassan összeöntjük és kihűlésig kevergetjük.

Arctisztító

Hozzávalók:

10-15 cm-es darab uborka

egy teáskanál olíva olaj

0,5 kávéskanál sárgarépa olaj

1 teáskanál frissen facsart citromlé

0,5-1 dl házi, vagy bio kefir

Elkészítése:

Az uborkát lereszeljük sűrű reszelőn, átpasszírozzuk teaszűrőn, kb. szűk egy dl uborkalé lesz belőle. A citromot kifacsarjuk, szűrjük, hozzáöntjük az uborkaléhez. Ezután a kefirt az olajakkal vegyítjük és hozzáadjuk a gyümölcs-zöldség levet.

Arctisztító tej

Hozzávalók:

30 ml aloe gél vagy tömény lé (cserepes aloe leveleit is felhasználhatjuk)

50 ml olívaolaj

30 ml rózsavíz (rózsa hidrolátum)

4 csepp rózsa-illóolaj (rózsafával is helyettesíthető)

2 csepp grapefruitmag-kivonat

Elkészítése:

A hozzávalókat botmixerrel alaposan dolgozzuk össze, majd töltsük kisméretű üvegbe. Hűtőszekrényben tároljuk. Használat előtt rázzuk fel a folyadékot, mert az alkotóelemek szétválhatnak.

Sminklemosó

Hozzávalók:

1 rész ricinusolaj

2 rész szőlőmagolaj

Szemkörnyék ápolók 

 

Szemránc elleni zselé

Először készítsük el a lenmagzselét.

Hozzávalók:

4 evőkanál lenmag

4 dl tisztított víz

Elkészítés:

4 evőkanál lenmagot főzzünk fel 4 deciliter vízzel, amíg zselésedni nem kezd. Vigyázni kell, hogy ne legyen túl sűrű, mert nehéz lesz leszűrni. Ha kész, szűrjük le egy kis lyukú szitán így kapjuk meg a lenmagzselét.

Utána egy edénybe mérjük ki a következőket:

4 gramm mandulaolaj

2.5 gramm olívaolaj

1 gramm E-vitamin

2 gramm lysolecitin

2.5 gramm kakaóvaj

1 gramm sheavaj

Ezeket kevergetve olvasszuk össze úgy, hogy az edényt a hozzávalókkal vízfürdőben melegítjük, amíg fel nem olvad az összes komponens.

Amikor kész öntsünk hozzá:

12 gramm lenmagzselét

2.5 gramm glicerint

Az egészet keverjük jól össze botmixerrel vagy tejhabosítóval, tegyük tégelybe.

Szemborogatás

Hozzávalók:

mindből egyforma mennyiséget vegyünk:

eufrázia

levendulavirág

rozmarinlevél

ánizsmag

édesköménymag

Elkészítése:

A két utóbbit nyomjuk szét, majd keverjük össze ezeket a teafajtákkal. Tegyük bele vászonzacskókba és forrázzuk le őket, várjuk meg, míg kihűlnek (kéz-meleg) és helyezzük rá a szemhéjra amíg pihenünk.

Szemöldökfestő olaj

Hozzávalók:

2-3 diófalevél

tiszta víz

ricinusolaj

Elkészítése:

2-3 diófalevelet tegyünk egy csészényi tiszta vízbe és nagy lángon főzzük 15 percig. Hagyjuk kihűlni, szűrjük le. Azután ismét melegítsük fel, és keverjünk hozzá egy evőkanál ricinusolajat. Ezt az olajat kis üvegcsébe töltjük és ecsettel befestjük a szemöldökszálakat.

Szempillanövesztő

Vegyünk egy rész búzacsírát, egy részt lanolint és két rész ricinusolajat. Tegyük az egészet egy magas falú üvegedénybe és állítsuk forróvíz-fürdőbe, majd addig keverjük, míg az egész egységessé válik. Az így nyert olajat még melegen öntsük egy porcelánedénybe, és légmentesen lezárva, hidegen tároljuk. Ezzel kenjük a szempillákat.

Szempillafesték

Hozzávalók:

50 ml ricinusolaj

2 gr méhviasz

10 ml jojobaolaj

½ kk növényi szén

Elkészítése:

Gőz felett felolvasztjuk a méhviaszt, belekeverjük a többi hozzávalót. Vizes vattát helyezünk a szem alá, bekenjük a pillákat, majd később lemossuk.

Dezodorok 

 

Golyós dezodor

Hozzávalók:

40 ml desztillált víz (vagy rózsavíz)

3-4 ml glicerin

csapott kávéskanálnyi Solagum (vagy agar-agar)

3 g vodka (37.5%-os)

3 g szódabikarbóna

5 ml jojoba vagy mandula olaj

illóolaj ízlés szerint  (geránium, teafa, levendula)

kiürült 50 ml-es golyós flakon

Elkészítése:

A vodkában oldjuk fel a Solagumot /agar-agart/, majd kanállal kevergetve adjuk hozzá a desztillált vizet és a glicerint. Gélesedésig kevergessük. Ezután jöhet a szódabikarbóna, majd az olaj. Ezeket is alaposan elegyíteni. Végül belecsepegtetjük az illóolajokat. Utolsó lépésként töltsük bele a flakonba, tegyük vissza a golyót és jól rázzuk össze a keveréket.

Kókuszos dezodor

Hozzávalók:

7 g sheavaj

7 g kókuszvaj/olaj

10 g kukoricakeményítő

10 g szódabikarbóna

2-3 csepp levendula illóolaj

2-3 csepp teafa illóolaj

Elkészítése:

A száraz összetevőket keverjük össze egy tálban. A vajakat vízgőz felett olvasszuk össze. Keverjük hozzá apránként a száraz összetevőket csomómentesen. Végül keverjük bele az illóolajokat. Öntsük egy tégelybe, és 2 órára helyezzük hűtőbe.

Agyagos dezodor

Hozzávalók:

15 gr kakaóvaj

30 gr szódabikarbóna

5 gr kukoricaliszt

5 gr fehéragyag

3-5 csepp teafa illóolaj

Elkészítése:

Keverjük össze a száraz hozzávalókat. Ezután gőz felett olvasszuk meg a kakaóvajat, majd szépen apránként adagoljuk hozzá a poros részt. Ha van üres dezodoros tégelyünk (amit visszafelé is lehet csavarni), töltsük bele. Ha nincs, keressünk neki egy tartót, béleljük ki folpack-kal, és öntsük bele. Ha megszilárdult, a fólia segítségével kiemelhetjük, és pont passzolni fog a tartójába.

Deo spray

Elkészítése:

Egy pumpás flakonba beleszórunk szódabikarbónát, majd ráöntünk vizet/ezüst kolloidot, végül belecsepegtetünk illóolajokat. Jól összerázzuk és kész is. (Minden használat előtt felrázandó)

Krém dezodor

Hozzávalók:

3 evőkanál sheavaj

3 evőkanál szódabikarbóna

2 evőkanál kukoricakeményítő

2 evőkanál kakaóvaj

2 E vitamin kapszula

illóolajok: 5-10 csepp ízlés szerint (pl. narancs-ylang-ylang, vagy levendula-teafa, levendula-zsálya, pacsuli-pálmarózsa)

Elkészítése:

Gőz fölött egy üveg edényben felolvasztjuk a shea vajat és a kakaóvajat. Ezután beletesszük a szódabikarbónát és a keményítőt, jól elkeverjük. Levesszük a gőzről, és ekkor tesszük bele az E vitamint és az illóolajakat ízlés szerint. A kész keveréket tégelybe töltjük, és betesszük mélyhűtőbe. Szilárdulás után fel lehet használni. használat: egy kis, kb. borsószem méretű darabot kikaparunk, a kezünkben felmelegítjük egy kicsit, és a hónaljunkra kenjük.

Illatos dezodor

Hozzávalók:

1,5 evőkanál méhviasz

0,5 evőkanál kakaóvaj

1 evőkanál kókuszolaj

15 csepp kakukkfű illóolaj

15 csepp rozmaring illóolaj

25 csepp levendula illóolaj

3 csepp ricinusolaj

Elkészítése:

Gőz fölött először a méhviaszt és a kakaóvajat kell felolvasztani, majd levéve a gőzről mehet bele a többi olaj. Egy üres stiftes műanyagba célszerű beleönteni a masszát.

Dezodor

Folyékony (pumpás) változat hozzávalók:

1/2 dl ezüstkolloid oldat

1-2 teáskanál Himalája só

1 teáskanál szódabikarbóna

5-6 csepp muskotályzsálya illóolaj

5-6 csepp bergamott illóolaj

5-6 csepp levendula illóolaj

Elkészítése:

Összerázzuk (használat előtt is, mert a só kiválik), 2-3 fújás a megmosott, szárazra törölt hónalja.

Szilárd változat:

az előbbi három (négy) illóolajból 5-5 csepp elkeverve 4-5 evőkanál shea vajban

Vékonyan fölkenni a tiszta, száraz hónaljra.

Deo por

Hozzávalók:

szódabikarbóna

kukorica liszt

2-3 csepp borsmenta illóolaj

Elkészítése:

Összerázzuk és használhatjuk is.

Teafás krémdezodor

Hozzávalók:

fél rész shea vaj

fél rész kókuszvaj

egy rész kukoricakeményítő

egy rész szódabikarbóna

1-2 csepp teafa illóolaj

Elkészítés:

Vízgőz felett felolvasztjuk a vajakat, majd a száraz összetevőket belekeverjük a megolvadt vajba, tégelybe tesszük és belecsepegtetjük az illóolajat. Mélyhűtőbe tesszük 20 percre.

Hajápolók 

 

Tojássampon

Hosszú, normál hajra:

2 egész tojás

1 nagy citrom leve (kb 4 evőkanál)

rozmaring vagy valamilyen más illóolaj

Hosszú, zsíros hajra:

2 tojássárgája

1 nagy citrom leve (kb 4 evőkanál)

2-2 csepp teafa és rozmaring illóolaj

Elkészítés:

A tojást jól felverjük (lehet külön a sárgáját és a fehérjét) elkeverjük a citrom levével, illóolajat csepegtetünk bele. Száraz hajra visszük fel apránként a tojássampont, alaposan átdörzsöljük a hajat, és a fejbőrt is. Utána sima vízzel jól kimossuk.

Tojássampon

Hozzávalók:

1 db tojás

fél citrom leve

fél kiskanál szódabikarbóna

100%-os tisztaságú illóolaj

Elkészítése:

A tojást jól elkeverjük a citromlével, cseppentünk bele 2-3 csepp illóolajat, majd hozzáadjuk a szódabikarbónát és jól felverjük. Kemény állagú habot kapunk, amit könnyen fel lehet vinni a hajra.

Készíthetjük úgy is, hogy a sárgáját kikeverjük pár csepp argánolajjal (olívaolaj is jó) az illóolajjal és a citromlével, a fehérjét pedig külön felverjük, és csak utána adjuk a tojássárgás elegyhez a szódabikarbónával együtt.

Alaposan dörzsöljük át vele a fejbőrt és a hajat, majd ugyanilyen alapossággal öblítsük le. Mivel ez egy tápláló sampon, ezért a használata után nem szükséges sem balzsamot, sem öblítőt használnod.

Érzékeny, gyulladásra hajlamos fejbőr esetén: levendula és / vagy citromfű és/vagy kamilla illóolajat

Normál hajra: kamilla, levendula, kakukkfű, yang-ylang vagy ezek bármilyen kombinációjú keveréke

Száraz, törékeny hajra: cédrus, kamilla, orvosi zsálya, levendula, rozmaring vagy ezek bármilyen kombinációjú keveréke

Zsíros hajra: bergamott, cédrus, orvosi zsálya, levendula, citrom, pacsuli, fenyő, rozmaring, teafa, kakukkfű, ylang-ylang vagy ezek bármilyen kombinációjú keveréke

Korpásodás ellen: cédrus, orvosi zsálya, citrom, pacsuli, fenyő, rozmaring, teafa vagy ezek bármilyen kombinációjú keveréke

Hajhullás megelőzésére: cédrus, orvosi zsálya, rozmaring, ylang-ylang vagy ezek bármilyen kombinációjú keveréke

Hajmosáskor a kiválasztott keverékből rövid haj esetén 5-8 cseppet, hosszú haj esetén pedig 10-15 cseppet adagoljunk!

Lenmagos tojássampon

Hozzávalók:

2 evőkanál lenmag

2 dl tisztított víz

1 kiskanál olívaolaj

1 db tojás

Elkészítés:

2 evőkanál lenmagot felfőzünk 2 dl vízzel, ha már elég géles állagú, leszűrjük. Hozzákeverünk 1 kiskanál olívaolajat. Ha már nem túl forró, beleütünk egy egész tojást. Alaposan felverjük, elegyítjük az összetevőket, majd felkenjük száraz hajra pakolásnak úgy, hogy a fejbőrt is mindenhol érje. Műanyag zuhanysapkát vagy zacskót húzunk rá és törölközőbe csavarjuk. 1 óra elteltével langyos vízzel alaposan kimossuk.

 

Hajöblítő

Hozzávalók:

0,5 l almaecet

nagy marék csalánlevél (lehet szárított is)

Elkészítése:

Az almaecetet melegítsük fel, éppen forrásig, de még ne lobogjon. Rakjuk bele a csalánt, és fedjük le. Hagyjuk így, amíg kihűl, majd szűrjük le és töltsük üvegbe. Minden hajmosás után 1-2 liter vízbe kb 5 ml (1-2 kupaknyi) hajöblítőt tegyünk, és ezzel öblítsük le a hajat. Ezt már nem kell kimosni.

Hajkondicionáló

Hozzávalók:

1 rész jojobaolaj

1 rész aloe vera gél

pici méz

5-6 csepp illóolaj

Elkészítés:

Mindent összekeverni, a hajat, fejbőrt bedörzsölni, betakarni, majd jól kimosni.

Illóolajok:

Korpás hajra: zsálya, levendula, pacsuli, rozmaring, teafa, ylang-ylang

Zsíros hajra: citrom, bazsalikom, pacsuli, rozmaring, teafa, ylang-ylang

Száraz hajra: mirha, borsmenta, szantálfa

Szappanok, tusfürdők

 

Ápoló szappan

Hozzávalók:

240 g olívaolaj

150 g kókuszolaj

130 g napraforgóolaj

30 g sheavaj

40 g kakaóvaj

188 g desztillált víz

78 g NaOH (lúg)

1-2 teáskanál fehér agyag

levendula virág

levendula illóolaj

geránium illóolaj

kevés teafa illóolaj

védőfelszerelés: kötény, szemüveg, gumikesztyű

Elkészítése:

A lúgot a desztillált vízben óvatosan feloldjuk, majd gyorsan hideg vízbe állítjuk, és hűtjük. Amíg hűl, az olajokat kb. 45 fokra melegítjük. Amikor a lúg és az olajok is kb 40 fokosak, a lúgot – miközben botmixerrel keverjük – az olajokhoz adjuk. A szalagfázisnál hozzáadjuk az agyagot és az illóolajokat, illetve egy kevés virágot is. Majd formába öntjük (pl. szilikon) a szappanmasszát. 24 óra múlva ki is lehet őket venni a formából. Legalább 4 hetet kell várni, mire használhatjuk.

Szappan reszelékből

Hozzávalók:

1 tiszta  fehér szappan

rózsavíz

1 evőkanál lanolin

1 evőkanál mandula olaj

1 evőkanál méz

Elkészítés:

A szappant reszeljük finomra, majd ráöntünk egy kis rózsavizet. Ezt melegítsük fel, keverjünk hozzá egy-egy evőkanál lanolint és mandula olajat. Állandó keverés mellett hagyjuk kihűlni, és közben keverjünk hozzá egy kanál mézet is, majd öntsük a keveréket egy megolajozott üveglapra míg megmerevedik. Ha kihűlt vagdaljuk fel a nekünk tetsző formákra.

Folyékony szappan

Hozzávalók:

Kb. 5 dkg megmaradt natúr szappan

1 kávéskanál mandulaolaj

5-10 csepp illóolaj (ami fertőtlenítő hatású: teafa, citrom, levendula)

0,5 evőkanál szódabikarbóna

2 dl langyos, vagy inkább meleg víz

Elkészítése:

A megmaradt apróbb darab szappanjainkat lereszeljük apró lyukú reszelőn. Hozzáadjuk a meleg vízhez. Pici mandulaolajban elkeverjük az illóolajat (olajakat), és a szappanos vízhez öntjük. Végül szódabikarbónát adunk hozzá, ettől az állaga megnő, és sűrű folyadékot képez. Használat előtt érdemes felrázni.

Narancsos tusfürdő

Hozzávalók:

3 dl desztillált víz

1 zacskó zselatin (agar-agar vagy pektin)

2 dl natúr, vegyszermentes bázissampon vagy bázistusfürdő

pár csepp céklalé, és egy csipet kurkuma – színezőként, hogy pirosas-narancsos legyen (elhagyható)

2 csepp E-vitamin

vérnarancs illóolaj

grapefruit illóolaj

Elkészítése:

Forraljuk fel a vizet, majd oldjuk fel benne a zselatint. Levéve a tűzről óvatosan keverjük el benne a sampont, de ne verjük, mert akkor habos lesz, majd színezhetjük – ha akarjuk kissé pirosasra. Ha langyosra hűlt, tegyük bele az illóolaja(ka)t és az E-vitamint, majd töltsük flakonokba.

Tusolóradír

Hozzávalók:

fél csésze olívaolaj

fél csésze tengeri só

negyed csésze reszelt natúr szappan

8-10 csepp illóolaj

Elkészítése:

Az illóolajat oldjuk fel a bázisolajban, ezután keverjük hozzá a reszelt szappant (kislyukú reszelőn), majd a tengeri sót.

Fürdősó

Alapfürdősó hozzávalók:

100 gramm durva szemű só

1-2 teáskanál szódabikarbóna (el is hagyható, csak abban az esetben, ha “pezsgőfürdőt” szeretnénk)

5 csepp illóolaj

1-2 evőkanál szárított virágszirom, fűszerek,  gyógynövények

valamilyen természetes színezék (ha színeset szeretnénk, amely a fürdővizet is megszínezi, de elhagyható)

Elkészítése:

Beleöntjük a fürdősót (és a szódabikarbónát) egy tiszta befőttesüvegbe, de ne legyen tele. Hozzáöntjük az illóolaja(ka)t (színezéket), és elkeverjük vagy óvatosan összerázzuk. A lezárt üveget egy pár napig sötét, hűvös helyen érleljük.

Borotvahab

Hozzávalók:

1/2 csésze = 120 ml sztearinsav (patikában kapható)

4 evőkanál olíva olaj

2 csésze = 480 ml forróvíz (desztillált)

2 teáskanál borax (patikából)

4 evőkanál natúr szappanreszelék

10-20 csepp illóolaj ( teafa – gyulladáscsökkentő, levendula -nyugtató)

Elkészítése:

A sztearinsavat és oliva olajat gőz felett megítsük amíg megolvad, aztán vegyük le a gőzről. A forró vízben oldjuk fel a szappanreszeléket és a boraxot. Verjük habverővel vagy turmix fejjel egy percig. Folyamatos keverés mellett lassan öntsük bele az olajos alapot. Végül öntsük hozzá az illóolajokat és utána még keverjük/verjük 2-3 percig. Zárt üvegbe töltve jól eláll, borotvaecsettel kell felvinni a bőrre.

Fürdőgolyó

Hozzávalók:

1 rész szódabikarbóna

fél rész citromsav

fél rész háztartási keményítő

2 evőkanál ápoló olaj – oliva vagy más hidegen sajtolt olaj

illóolaj ízlés szerint

virágszirmok

Elkészítése:

Gyúrjunk golyókat az összetevőkből.

Fürdőbomba

Hozzávalók:

1 csésze szódabikarbóna (1 csésze=200ml)

1/2 csésze keményítő (kukoricakeményítő)

1/4 csésze himalája só (vagy tengeri só / keserűsó is lehet)

1/2 csésze citromsav

2 evőkanál olívaolaj

3 evőkanál szőlőmagolaj (vagy bármilyen hidegen sajtolt olaj)

1 ek. víz

1/2-1 teáskanál illóolaj (levendula, teafa, geránium)

2 kiskanál kurkumapor (hogy szép sárga színe legyen)

Elkészítése:

Külön tálban összekeverjük a szódabikarbónát, sót, keményítőt, citromsavat, kurkumát. Egy másik tálban összekeverjük a vizet olajat, illókat. Ezután beleöntjük a folyékonyakat a porokhoz és gyorsan összekeverjük, hogy ne kezdjen el pezsegni nagyon. Kézzel összenyomunk egy kis anyagot hogy lássuk összetapad-e. Ha nem akkor inkább egy kis olajat tegyünk még. Formába nyomkodjuk a masszát. Utána célszerű becsomagolni vagy vízhatlan dobozban jól elzárni. Fürdéskor beledobunk egyet egy kád vízbe és pezsegve szépen fel fog oldódni.

Parfümök, légfrissítők, fertőtlenítők 

 

Fertőtlenítő

Hozzávalók:

25 ml 70% alkohol (vagy vodka, házi pálinka)

25 ml aloe vera gél

50 ml ezüst kolloid oldat vagy desztillált víz

6-8 csepp illóolaj (teafa, citrom, levendula, eukaliptusz, rozmaring, boróka)

Elkészítés:

Az illóolajokat először feloldjuk az alkoholban, majd hozzáöntjük a többi hozzávalót is. Használat előtt felrázandó!

Lábgomba elleni spray

Hozzávalók:

0.5 dl almaecet

15 csepp eukaliptusz illóolaj

15 csepp levendula illóolaj

20 csepp teafa illóolaj

1.5 dl tisztított víz

Elkészítése:

0,5 dl almaecetbe csepegtetünk 15 csepp eukaliptusz és 20 csepp teafa illóolajat, majd felöntjük 1,5 dl vízzel. Egy kiürült pumpás deo üvegébe tesszük.

Fertőtlenítő légfrissítő

Elkészítése:

1 liter vízhez 10 ml alkoholban oldott 10 csepp citrom illóolajat, és 10 csepp levendula illóolajat keverünk. Szétpermetezzük a helyiségekben. A citrom kiváló fertőtlenítő és vírusellenes, a levendula pedig nyugtató, légzéskönnyítő, gombaellenes.

Házi parfüm

Hozzávalók:

10 ml jojobaolaj

15-30 csepp bio illóolaj

Elkészítés:

Sötét üvegbe 10 ml jojoba olajhoz keverjünk 15-30 csepp illóolajolajat. Az összeállított keveréket hagyjuk legalább 2 hétig érni, naponta rázzuk fel. A parfüm illatát mindig a bőrön próbáljuk ki.

Javaslat:

7 csepp alapillat

7 csepp szívillat

7 csepp fejillat

2-3 csepp rögzítő illat

ALAP illat: cédrus, fahéj, pacsuli, mirha, jázmin, rózsa, rózsafa, ylang-ylang

SZÍV illat: geránium, citromfű, ylang-ylang, rózsafa, kamilla, ciprus, mirtusz, rozmaring, levendula

FEJ illat: levendula, citrom, muskotályzsálya, mandarin, narancs, zsálya

RÖGZÍTŐ illat: vanília, levendula

A fejillatot érezzük a leghamarabb, de ez el is illan. A szívillat kb. fél óra múlva érezhető, lágy, melegítő. Az alapillat 1,5 óra múlva érvényesül, hatása sokáig tart.

Férfi parfüm

Hozzávalók:

80 csepp zöld mandarin illóolaj

70 csepp neroli illóolaj

55 csepp grapefruit illóolaj

6-7 csepp tölgymoha illóolaj

24 csepp muskotályzsálya illóolaj

52 csepp bergamott illóolaj

23 csepp édes-narancs illóolaj

150 ml jojobaolaj, vagy tiszta alkohol

Elkészítése:

Az egészet összekeverjük.

Házi kölni

Hozzávalók:

60 ml desztillált víz/vagy tisztított víz

100 ml alkohol

bio illóolaj

Elkészítés:

60 ml desztillált/tisztított vízzel hígított alkoholba kb. 30-60 csepp ízlésünknek megfelelő illóolajat teszünk. Érdemes legalább 1 hétig érlelni használat előtt.

Cukorgyanták

 

Cukorgyanta 1.

Hozzávalók:

2 csésze kristálycukor (800 cl)

1/4 csésze citromlé (100 cl)

1/4 csésze víz (100 cl)

Elkészítés:

A hozzávalókat öntsük össze egy főzőedénybe. Kicsit összekeverjük, majd közepes lángon kevergetve főzzük. Világos gyömbérszínűnek kell lennie (amikor elkezd forrni, a habján látszik, hogy kezd sárgulni), akkor lesz kész (kb. 15 perc alatt). Ellenőrzés: egy kanálba vegyünk ki belőle egy keveset, öntsünk rá egy kis hideg vizet, és ha olyan zselés, nyúlós az állaga, akkor jó. Kis tartóba érdemes önteni, majd megvárjuk amíg kihűl. Meleg vízbe állítva melegíthető.

Cukorgyanta 2.

Elkészítés:

1 kg cukrot 3-3,5 dl vízben főzzük, amíg aranybarna színű nem lesz. (Nem szabad túl alacsony lángon, mert akkor megkeményedik hirtelen – ekkor megint felöntjük vízzel, és kezdjük elölről.) Amikor szép színe lett, levesszük a tűzről, és locsolunk hozzá fél-1 dl citromlevet. Figyelem! Nagyon fontos, hogy hagyjuk kihűlni, mert forró és nagyon veszélyes – égési sérülést is okozhat! Spatulával vagy kézzel lehet felkenni, majd vászondarabbal lehúzni (összevágott lepedő), amiket utána tiszta meleg vízben ki lehet mosni.