Fontosnak tartom itt az elején tisztázni, hogy bár ez a blogom nyilvános, de csak annak ajánlott végigolvasni, aki érintett, hiszen érzékeny témáról van szó.

Amikor olyan egészségügyi helyzet alakul ki egy hölgy életében, hogy méheltávolítást javasolnak az orvosok, akkor érdemes minél több információt begyűjteni a felkészüléssel, a kórházi tartózkodással és a gyógyulással kapcsolatban.

Az írásom személyes tapasztalataimon, saját megélésemen alapul, másnál a kórházi protokoll, a műtéti megoldások, az alap problémák, a gyógyulási folyamat ettől eltérő is lehet. Semmiképp nem helyettesíti az orvosi előírásokat, tanácsokat, kötelezően betartandó szabályokat! Célja, hogy betekintést nyújtson a részletekbe, és erőt adjon azoknak, akik előtte állnak egy ilyen komoly beavatkozásnak.

Orvosválasztás

Magánklinikán végzett műtéteknél ez szinte minden esetben kivitelezhető, TB támogatott műtéteknél többnyire a lakóhely szerinti körzethez tartozó kórházban, illetve központi klinikákon dolgozó orvosokhoz kerülünk. Nekem annyiban szerencsém volt, hogy egy korábbi sürgősségi nőgyógyászati kisműtétet végző szimpatikus fiatal orvos volt ismét ügyeletben, amikor a panaszaimmal felkerestem újra a klinikát. Ő készségesen részletesen elmagyarázta pro és kontra a lehetőségeket, a szakorvosi javaslatai alapján jutottunk a műtéti megoldásig és egyeztettük a műtét időpontját.
Szerintem nagyon fontos, hogy teljes mértékben megbízz abban az emberben, aki operálni fog. Lehet, hogy orvosi szempontól ez rutinműtét, de nekünk megélni biztosan nem az! Nyugodtan tedd fel neki az összes felmerülő kérdésedet!

Műtéti módszerek

Ennek számtalan leírása megtalálható az interneten, most csak röviden:
Hasi vágás (bikinivonalban vagy/és köldök alatt függőlegesen): ezt főleg előző császármetszés, daganatos megbetegedés (vagy annak gyanúja), endometriózis, extra nagy méh, belső összenövések… esetén szokták előnyben részesíteni.
Laporoszkópos: a köldöknél vágott kis lyukon keresztül szén-dioxid gázzal fújják fel a hasat, hogy a szervek pontosan láthatóak legyenek, majd a bevezetett kamerán és több (általában 2-4) kisebb lyukon keresztül bevezetett eszközök segítségével távolítják el a beteg női szervet/szerveket.
Hüvelyen keresztül: a méhszájnál ejtett vágáson át történik.

Esetemben laporoszkópos technikával sikerült megoldani, 3 kisebb lyuk és bal oldalon lent egy 3 cm-es vágással, de mivel minden eset más, így a szakorvossal kell előre egyeztetni a személyre szabott lehetőségeket. A műtét előtt alá kell írni egy beleegyező nyilatkozatot, hogy amennyiben indokoltnak látják (például komolyabb komplikáció megelőzése érdekében), akkor bármelyik módszerről áttérhetnek a has vágására.

Műtét előtti kivizsgálások

Amire szükség lesz: 1 éven belüli mellkas röntgen, 1 hónapon belüli vérvétel, vizelet/labor, EKG, 1 héten belüli vércsoport és ellenanyag meghatározás, altatóorvosi konzultáció. Ezek intézményektől függően változhatnak, illetve ha valakinek van alapbetegsége, akkor bekérhetik az azzal kapcsolatos leleteket is.
Nekem a klinikán adtak mindenre beutalót, amivel felkerestem a háziorvost, a rendelőben csinálták egyeztetett időpontban az EKG-t és a vérvételt. Mellkasröntgenre nem kellett időpontot egyeztetni, a helyi szakorvosi rendelésre mentem. Altatóorvosi konzultációra egy megadott telefonszámon lehetett időpontot kérni a műtét előtti hétre. A vércsoport és ellenanyaghoz kapcsolódó vérvétel a műtét előtt pár nappal a klinikán történt.

Műtéti előkészületek

Érdemes testi és lelki szinten is felkészülni a műtétre. Kezdjük a fizikai részével.
A műtét hatalmas terhet ró az egész szervezetünkre, az immunrendszerre, célzott gyulladás keletkezik, vért vesztünk, ideiglenesen legyengülünk. Ahhoz, hogy minél eredményesebb és könnyebb legyen a gyógyulás, műtét előtt különösen fontos a fizikai erőnlét növelése rendszeres mozgással, a testünk tápanyagokkal való feltöltése, egészséges ételek és sok folyadék fogyasztása.

Nekem adtak hashajtó tablettát, amit a műtét előtti napon ebéd után kellett otthon bevenni. Ennek délután, este érezhető tisztító hatása lett… utána még egy könnyű vacsora belefért, és sok sok folyadék, utoljára reggel 6-kor lehetett inni tiszta vizet. Külön felhívták a figyelmemet, hogy jobban fogom viselni az altatást, ébredést, ha sok vizet iszom a műtét előtti napokban.

Ha teheted, borotváld/gyantázd le az összes szőrt a nemi szervek környékén (a nővér is megteszi ha nem sikerült, de azért ezt jobb előre elintézni), távolítsd el a műkörmöket és a piercingeket, a műtét napján ne sminkelj és ne kenj magadra semmilyen kozmetikumot.

Lelki szinten mindenkit másképp érint a méhének elvesztése. Ami szerintem fontos, hogy ne ítélkezzünk magunk felett! Amikor valaki eljut arra a szintre, hogy a méh eltávolítása orvosilag indokolt, a megtartása súlyosan zavarná a mindennapi normális életvitelt, visszafordíthatatlan elváltozások keletkeztek benne, akkor érdemes mérlegre tenni a megtartása vagy az eltávolítása melletti érveket.
Ez természetesen többnyire nem könnyű döntés… Én is gondolkoztam, hogy mit tehettem volna, hogy elkerüljem… Több testmozgás, aviva torna a kismedencei vérbőség fokozása miatt…? Most már mindegy, lehet, hogy mindenképpen ez a végeredmény.

Hogyan jutottam a műtétig?

A saját példámból kiindulva, évekig szenvedtem minden hónapban az erős, darabos vérzéstől, a hasi görcsöktől. A hormonvizsgálat alapján ösztrogéndominancia, ultrahang alapján túlzottan vastag méhnyálkahártya, miómák voltak a diagnózis. Szedtem gyógynövényeket, igyekeztem egészségesen táplálkozni, párkapcsolat rendben. Aztán egyszer csak bekövetkezett egy olyan erős vérzés, ami miatt sürgősségi méhküret műtétre volt szükség. Ez néhány hónapra megoldotta a problémát, de fél év múlva újra jelentkezett a hosszan tartó vérzés, néhány erősebb nap… Ekkor mentem újra vizsgálatra, ahol megállapították, hogy a méhemnek nincs olyan része, ahol ne lenne mióma, a nyálkahártya vastag, speciális ultrahangon adenomiózis is láthatóvá vált. Vagyis a méh nyálkahártya beszűrődik a méhfalba.
Egyes esetekben, gyermekvállalás előtt, fiatalabb életkorban, a műtétet elutasítva felvetődhet hormonterápia. Nálam ez nem volt már opció, mert a hatása nem fordította volna vissza az eltéréseket és nem is szerettem volna ebbe az irányba indulni.
Ezek tudatában az orvossal egyeztetve a méheltávolítás mellett döntöttem. Mivel előzetesen rosszindulatú elváltozást nem láttak, ezért terv szerint a méhnyak, petefészkek maradhattak. Így a hormontermelés folytatódhat, csak az előnyeit élvezve.

Az, hogy a műtét során a méhtesten kívül mit szükséges eltávolítani (méhnyak, petevezetékek, petefészkek), azt a műtét előtt mindenképpen egyeztesd az orvossal.

Még a fentiek tudatában is az utolsó pillanatig ott motoszkált bennem egy minimális bizonytalanság és félelem, hiszen én sem vágytam egy műtétre. Viszont utólag, főleg a szövettan megérkezése után (ami megerősítette az előzetes diagnózisokat: nincs rosszindulatú elváltozás, de rengeteg mióma, mély beszűrődésű adenomiózis, vastagodó nyálkahártya) már teljesen biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam.

Mire van szükség a kórházban?

A legfontosabb: iratok (személyi igazolvány, lakcímkártya, TB kártya), leletek (előzmények, zárójelentések, műtétre kért vizsgálatok leletei), saját rendszeresen szedett gyógyszerek.
Általában két csomagot kell összekészíteni. Egyet a kórházi osztályon lévő saját szobába, egyet az intenzívre/örzőbe, ahova közvetlenül a műtét után visznek.
Csomag az őrzőbe: feltöltött és lehalkított mobiltelefon, töltő, magas derekú – bő bugyi (olyan, ami bőven a köldök fölé ér, hogy ne irritálja a sebeket, én kínai boltban és pepcoban vettem), vastag hosszú betét, kispárna (fej alá, illetve ha köhögni vagy tüsszenteni kell, akkor finoman a hasra szorítva), papírzsebkendő, kis törölköző, 2 db sportkupakos fél literes szénsavmentes ásványvíz (nem ideális a 1,5 literes, mert közvetlen műtét után nehezen tudod megemelni), pohár (teának, víznek, ha külön kérsz), fogkefe, fogkrém, dezodor, kis tasakos gyümölcspüré (nem biztos, hogy éhes leszel, de ha igen, akkor ez kisegít).

Csomag az osztályra: kényelmes hosszú póló/hálóing ha nem a kórházi hálóingben kell/szeretnél lenni (a gumis nadrág kényelmetlen műtét után), 2-3 db magas derekú – bő bugyi, fürdőpapucs, tusfürdő, törölköző, betét, wc papír, nedves wc papír, fertőtlenítő nedves törlőkendő (a wc deszka áttörléséhez), szénsavmentes ásványvíz, gyümölcspüré (lehet bébiétel is).

Nekem javasolták a combközépig érő kompressziós harisnyát a műtétre, de aki nem vitt, annak szorosan befáslizták a lábait.

Egyéni: szemüveg, kontaktlencse + folyadék, gyógyszerek, olvasnivaló, rejtvényújság, toll…stb.

Mi történik a kórházban a műtét előtt?

Saját tapasztalat alapján, ahol engem műtöttek, ott így zajlott:
Reggel betegfelvétel, utána megmutatták az ágyamat, fel kellett venni a kórházi hálóinget, majd az adatok és előzmények egyeztetése után aláírattak néhány nyomtatványt.
Az osztályon bekötöttek egy infúziót, adtak nyugtató és fájdalomcsillapító gyógyszert. Aki hajlamos altatás utáni hányásra vagy gyenge a gyomra, mindenképpen jelezze, mert tudnak adni hányás elleni szert is.
Az infúzió lefolyása után kellett menni a műtőbe, az ágyon az altatóorvos kedvesen beszélt hozzám, majd kettőt lélegeztem az oxigénmaszkba és elaludtam.

Intenzív osztály/őrző

A műtétem délelőtt 10-kor kezdődött és körülbelül 2 órán át tartott, délután 3-kor ébredtem, először azt sem tudtam hol vagyok, majd egyre tisztább lett a kép. Enyhe fájdalmat éreztem és teljes gyengeséget. Adtak fájdalomcsillapító infúziót, ilyenkor még az altatás alatt, a műtét előtt behelyezett katéter biztosítja a vizelet távozását. A hasfalon keresztül kivezetett csövön pedig a műtéti területről távozó folyadék kerül egy gyűjtőtasakba. A felkaron lévő vérnyomásmérő kb. negyed óránként mért, az egyik ujjamra pedig pulzoximéter volt rögzítve.
1 látogató bejöhetett 16-17 óra között, elmondása alapján még nem volt teljesen tiszta a tudatom, biztosan így volt, mert csak halványan emlékszem… Fontos, hogy ebben az állapotban ne kezdjünk el fontos dolgokat intézni, mert nem fog sikerülni 🙂

Az éjjel alvás – ébrenlét állapotokban váltakozott, reggel korán fel kellett kelni, a mosdóhoz kísértek, kis tisztálkodás, a katétert kíméletesen eltávolították, majd visszafeküdtem. Jött gyógytornász, aki megmutatott néhány alap mozdulatot, amit érdemes a műtét utáni napokban gyakran végezni. Egyrészt az erőnlét növelése, másrészt a trombózis elkerülése érdekében.

Mindenki másképp működik, megmondom őszintén, én úgy éreztem, hogy a testem nem szeretne engedelmeskedni semmilyen mozgás parancsra. Az ágyról felkelés és a lefekvés is óriási feladatnak tűnt.
Az altatáshoz használt cső szerencsére nálam nem okozott torokfájdalmat, de akinek igen, annak cukorka szopogatást ajánlanak ha már teljesen éber.
Fontos, hogy ha rosszul érzed magad, hányingered van, erős fájdalmaid vannak, vagy csak a csomagodból szükséged van valamire, akkor mindenképpen jelezd az ügyeletes nővéreknek, biztosan fognak segíteni.

Folytatás a kórházi osztályon és otthon

A reggeli vizit után a csomagommal együtt átkísértek az osztályra. A nővérek nagyon kedvesek voltak és mindenben segítettek, de azért el kellett indítani az önállóságot. Ágyról le, mosdóba ki, wc deszka fertőtlenítése, leülés … felállás, kézmosás, ágyra vissza.
Ágyról le, kis séta, evés – ivás, ágyra vissza.
Könnyűnek hangzik, de nekem nem volt az. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek nehezére esik a mozgás, de számolni kell vele. Délelőtt kihúzták a hasamból a csövet, ami egyáltalán nem fáj, furcsán kellemetlen érzés, de csak pár másodpercig tart.
Harmadik napon én hazamehettem, az autóban a hasamra tettem a kispárnát, a bukkanók így sem voltak kellemesek… és az első napok otthon sem voltak könnyűek…
Sokat pihentem, feküdtem, végeztem a kezdeti napokra előírt gyógytornát, igyekeztem sétálgatni a lakásban, de hamar elfáradtam.
Minden nap ugyanabban az időpontban be kell adni a vérhígító injekciót (nekem 10 napig, de ez változó), hasi műtét után felkarba vagy combba. Aki bátor, az magának is el tudja végezni, én nem vagyok tűfóbiás, de nekem a párom adta be.
A sebeket reggel és este átkötöztük a patikákban kapható négyzet alakú ragasztós kötszerrel, és ilyenkor befújtuk Octenisept fertőtlenítő sprayvel, ami nem csíp.
Zuhanyzás során kerültem, hogy víz érje a sebet, de ha kicsit átázik a kötés nem lesz semmi gond, áztatni viszont nem szabad.
A varratszedésre a 9. napon került sor, ezt szinte meg sem éreztem, hazafelé még leragasztottuk a sebeket, de otthon szabadon lehet hagyni. Én naponta kétszer még befújtam fertőtlenítővel. Amikor már teljesen begyógyult, akkor hegkezelő géllel lehet bekenni.

Nagyon fontos, hogy legyen otthon segítséged! Nem szabad hajolni, emelni, pakolni, házimunkákat végezni… Amennyiben egyedül élsz, gondoskodj előre bevásárlásról, takarításról, illetve kérj meg valakit, akinek tudsz szólni, ha szükség van rá.
Az első hetekben kizárólag a gyógyulásra koncentrálj, minden más ráér később, hiszen csak egyszer tudsz jól meggyógyulni! Előfordulhat, hogy gyorsan jobban leszel, hirtelen erőre kapsz, de ez ne tévesszen meg, a belső sebeknek, varratoknak hosszabb idő kell a teljes gyógyulásra.

A táplálkozásnak kiemelt jelentősége van a kezdeti időszakban (is)

Mivel a kórházi menü nem mindenhol felel meg az egészséges táplálkozás kívánalmainak (ebbe most nem megyek bele), ezért érdemes otthonról biztosítani olyan ételeket, amik megkönnyítik az emésztést.
Az altatószer és a mozgáshiány miatt a bélmozgás lelassul, sok esetben rengeteg gáz gyűlik össze a belekben, ezek puffadást, székrekedést okoznak.
Ami segíthet: rengeteg folyadék (szénsavmentes ásványvíz, első napokban szűrt majd rostos gyümölcslevek, gyümölcstea), rendszeres étkezés, egyszerre kis mennyiség nagyon jól megrágva, kerülni kell az alapból nehezen emészthető/fogó ételeket (például: sok hús, olajban sültek, hüvelyesek, káposztafélék, nyers hagyma, csípős ételek, olajos magvak, kakaó, csokoládé…), amik ajánlottak: híg zabkása, lekvárok, levesek, főzelékek, párolt zöldségek, kompótok, befőttek, lédús gyümölcsök, kis kenyér növényi pástétommal, fermentált tejtermék…
Akinek emésztőszervi betegségei, táplálék allergiája vagy intoleranciája van, abban az esetben célszerű előre útmutatást kérni a műtét utáni táplálkozással kapcsolatban.

Az első széklet nekem az 5. napon sikerült, de otthon rögtön elkezdtem szedni makrogol tartalmú székletlágyítót. Ez nem okoz hasgörcsöt, plusz puffadást, csak megköti a belekben a vizet és teljesen kiürül. Hashajtó és pezsgő végbélkúp használata egyáltalán nem javasolt a bélirritáció miatt, esetleg glicerines kúp szóba jöhet.

Az első pisilések alkalmával még elfogadható, ha érzékeny, kicsit szúr a katéter után. A húgyhólyag egészségét támogatja a sok folyadék (nem egyszerre nagyon sok, hanem egész nap sokszor), a vörösáfonya kapszula, illetve ha továbbra is kellemetlen a pisilés, akkor D-mannózt is be lehet vetni. Az első hetekben előfordul, hogy a pisilés érzete nem olyan, mint a műtét előtt, ez később rendeződik.
Hüvelyi vérzés egyedi, műtéttől függően előfordulhat, ezzel kapcsolatban hazamenetel előtt kell tájékozódni a kórházban!

Sokan panaszkodnak műtét után néhány héttel, hónappal erőteljes hajhullásról, ez lehet az altatószertől, vas- és egyéb tápanyaghiánytól, a szervezetet ért stressztől. Jó hatású erre a problémára a biotin (B7 vitamin), cink, szelén, hajpakolásként fejbőrbe masszírozva: ricinusolajba kevert rozmaring illóolaj. Egészséges életmód, megfelelő tápanyagbevitel esetén jó esetben ez néhány hónap után rendeződik.

Hagyj időt a teljes felépülésre!

Ne hasonlítsd magad másokhoz, hiszen mindenkinek más a szervezete, egészségi állapota, alapbetegségei, erőnléte, lelkivilága, körülményei… Az sem mindegy kit milyen módszerrel műtöttek, milyen probléma miatt került erre sor, hogyan reagál az altatásra és magára a műtéti beavatkozásra.
Van aki már a kórházban sem tapasztal nagyobb fájdalmakat és a mozgása is könnyedebb, míg másoknak napokig, hetekig még fájdalomcsillapító is szükséges és nehezebben regenerálódnak.
Haladj a saját tempód szerint a gyógyulásban!
Az első hetekben a nagyon kíméletes testmozgás, a rendszeres kisebb séta, a gyógytornász által mutatott gyakorlatok elegendőek. A kezdeti időszakban enyhe fájdalom, húzódó érzések, beszűkült mozgástartomány teljesen normális, hiszen hatalmas trauma ért minket. A teljes belső és külső gyógyulás eltarthat 6-12 hónapig is, remélhetőleg idővel egyre könnyebb lesz minden. Ha bizonytalan vagy az aktuális állapotoddal kapcsolatban, akkor kérj vizsgálatot, konzultálj szakemberrel, aki személyre szabottan tud tájékoztatni.

Fontos, hogy amennyiben erős, rendellenes fájdalom, tartós vizelési nehézség, hüvelyi vérzés jelentkezik, akkor mindenképpen fel kell keresni az orvost, vagy az ügyeletet!

Remélem ez az őszinte írásom, a tapasztalataim segítségedre lesznek. Jobbulást, gyógyulást, kitartást kívánok mindannyiunknak!