Sosem késő váltani, sosem késő új dologba belevágni, sosem késő másoknak segíteni!

2007-ben, 36 évesen, 3 gyermek mellett kezdtem el kozmetikai tanulmányaimat. Ekkor szembesültem azzal, hogy egyáltalán nem mindegy milyen kozmetikumokat, háztartási szereket használunk. Megdöbbentő volt számomra a felismerés, hogy mennyi haszontalan, szennyező dologgal árasztanak el minket nap mint nap, amit könnyedén ki lehetne kerülni. Érdekes kutatás vette kezdetét.

Beleástam magam a kozmetikai hatóanyagok, az arcelemzés, e mellett a táplálkozás, méregtelenítés, természetgyógyászat, lelkivilágunk rejtelmeibe is. Az egészségünk a legfontosabb, ennek megőrzéséhez, visszaállításához elengedhetetlen a pozitív irányba tartó szemlélet- és életmódváltás valamint a gyakorlati alkalmazás. Ezt igyekszem mindig szem előtt tartani a saját életemben is. 2016-ban természetgyógyász szemtréner végzettséget szereztem, ezzel is bővítve a segítségnyújtás lehetőségeit.

Amit még fontosnak tartok, hogy a mosoly, vidámság, lazaság nem hiányozhat életünkből. Pozitív szemléletem, mindent túlélő képességem arra is használom, hogy másoknak segítsek abban, hogy reményt találjon minden élethelyzetben!

Holisztikus, személyre szabott kozmetikai kezeléseket végzek

Az arcon sok minden meglátszik, hiszen a bőr állapota a szervezetünkben és lelkünkben zajló folyamatokról árulkodik. Mindenki egyedi, ezért ennek megfelelően egyéni igényei vannak. Az arc elemzése nagy segítséget ad ahhoz, hogy személyre szabott iránymutatást, tanácsokat tudjak adni a hozzám fordulóknak.

Kozmetikámban olyan kezeléseket végzek, amelyek hozzájárulnak vendégeim testi-lelki jólétéhez. Természetesen a kozmetikum kiválasztásánál is elsődleges szempont az volt, hogy ne legyen benne káros kémiai vegyület, ezen felül magas hatóanyag tartalmánál fogva támogassa a bőr működését.

Mindig a vendégem aktuális bőrállapota és a közös megbeszélés alapján választom ki a hatóanyagokat és a kezelés menetét.

Szeretettel várom jelentkezésedet!

AJÁNLÁS!!!

Relax hát- és testmasszázs, reflexológiai talpmasszázs, Holostic pulsing stressz elleni, blokk-oldó kezelés

Biztosan Neked is jól esne egy relaxáció, ahol megtapasztalhatod a teljes nyugalmat, testileg-lelkileg feltöltődhetsz és ellazulhatsz. Erre nagyszerű lehetőség a relaxációs hátmasszázs, testmasszázs, szelíd reflexológiai talpmasszázs, illetve a Holistic Pulsing lélekmasszázs.
Ezek olyan módszerek, amelyek a stresszoldás és a célzott kezelés által hatékonyan beindítják a szervezet öngyógyító folyamatait.
Ide kattintva megtalálsz minden információt!

szemtrener-oklevel