A bőr tisztítása, ápolása minden életkorban nagyon fontos, mert egyrészt ezáltal megelőzhetjük a problémákat, másrészt sokat javíthatunk a bőr állapotán. Tiniként főleg a pattanások, mitesszerek, gyulladások okozhatnak gondot, később a száraz, érzékeny bőrre keressük a megoldást, majd a ráncok kialakulása és elmélyülése jelent kihívást.

Holisztikusan szemlélve a bőr aktuális állapota függ a táplálkozástól, a szervrendszerek működésétől, az életmódtól, a lelkiállapottól, a külső környezettől, az életkortól, az alkati adottságoktól is. Tehát érdemes ezeket figyelembe venni, ha szükséges akkor változtatásokat hozni az életünkben. Ezen kívül rendkívül körültekintően kell gondoskodni a bőr külső kezeléséről, hiszen minden, ami a bőrrel érintkezik befolyásolja működését. 

A Medinatural termékcsalád hatékony segítséget jelent, hiszen minden bőrállapotra kínál megoldást. Vegyük sorra hogyan néz ki ez a gyakorlatban, miként lehetsz otthon a saját kozmetikusod?

Arctisztítás

Első lépés mindig az arc alapos megtisztítása, ezt reggel és este is érdemes elvégezned. Egyrészt ezáltal tudod a bőröd által kiválasztott méreganyagokat eltávolítani, másrészt a külső környezetből, illetve sminkszerekből származó szennyeződések sem maradhatnak a bőrön.
Minden bőrtípusra kiváló a C vitaminos arctisztító gél, ami kíméletesen mégis hatékonyan tisztít, valamint a Teafaolajos arctej, ami nyugtató, gyulladáscsökkentő és faggyúmirigy szabályozó hatású.
Az esti bőrápolási rutin során a tisztítás után bevetheted a PHA hámlasztót, ami segít eltávolítani az elhalt hámsejteket, gyengéd a bőrhöz, remekül hidratálja és ellátja antioxidánsokkal.

Arcápoló krémek

Itt is szeretném kihangsúlyozni, hogy nagyon fontos a kozmetikum összetétele és az antiallergén természetes anyagok használata, mert nemcsak a bőrnek, de a szervezetnek sem mindegy mi kerül a szövetekbe és a keringésbe! Az sem árt, ha egy arckrém nem hagy zsíros érzetet, felkenés után puha, hidratált lesz a bőr és hosszú távon látványosan javítja az állapotát. A Medinatural arckrémek jól felszívódó hatóanyagokat tartalmaznak, amik a felszínen és a mélyebb rétegekben is támogatják a bőr működését.

A hatóanyagokban (stabilizált C vitamin, hialuronsav, gotu kola, E vitamin, aloe vera) gazdag C vitaminos hidratáló arckrém remek választás minden bőrtípusra.
Igazán könnyed, szinte azonnal felszívódó, anti-aging és bőrszerkezet megújító hatással rendelkező, problémás (pattanások, aknék) bőrre is kiváló a Niacinamidos arckrém.
A Hyaluron 3 + Ceramid hidratáló arckrém az érett, víz- és zsírhiányos feszességét vesztett bőrre ideális választás. A Retinolos ránctalanító arckrém éjszakai bőrápolásra ajánlott.

Pakolások

Hetente egyszer-kétszer használva extra tápanyagot biztosíthatsz a bőröd számára. A C vitaminos, hialuronsavas arcpakolás hidratál, puhává varázsolja a bőrt, vékony rétegben egész éjszaka fent hagyható, mint egy éjszakai tápláló krém. A Joghurtos pakolás aloe verával minden bőrállapot esetén ajánlott, a sheavaj és az argánolaj intenzív ápoló tulajdonságának és az aloe nyugtató hatásának köszönhetően nem csak érett, hanem száraz és érzékeny bőrre is remek, mivel tartósan javítja a bőr védelmi funkcióit. Az egyik leghatékonyabb pakolás zsíros, problémás bőrre a Teafaolajos fekete maszk, amiben zöld agyag és orvosi szén is található, ezek által a bőr megújul, sima és üde lesz.
Ráncok ellen hatékony fegyver a Peptides krémpakolás, amiben olyan aktív hatóanyagok találhatóak, amik feszesítik, regenerálják a megfáradt bőrt.
A pakolásokat vékony rétegben kend fel az arc, a nyak és a dekoltázs területére, majd 15 perc múlva mosd le.

Szérumok

Ezek a különleges kozmetikumok az aktív hatóanyagokat koncentrált formában tartalmazzák, így a bőrbe felszívódva azonnal kifejtik jótékony hatásukat. Pár csepp is elegendő belőlük, használhatod önmagában is, de a nappali krém felvitele előtt is belemasszírozhatod a bőrödbe. 7 féle Medinatural szérumból válogathatsz, mindegyik nagyszerű, én felváltva alkalmazom őket.

Arcpermet

Azonnali felfrissülést, hidratálást biztosít a BIO Rózsa és a BIO levendula permet. Ezeket gyermekeknél is bevetheted, megnyugtatja az irritált, ekcémás, kisebesedett bőrfelületet. A rózsa és levendula hidrolátumok nem csupán csodás bőrápoló szerek, de a stressz, a szorongás és a nyugtalanság ellen is kitűnő választás, hiszen aromaterápiás hatásuk által harmonizálnak, csökkentik a feszültséget.

Szemkörnyék ápolása

A szemek környékén lévő bőrben kevés a verejték- és a faggyúmirigy, ezáltal könnyebben kiszárad, hamarabb ráncosodik. Már a húszas évek végétől érdemes figyelmet fordítani ennek a területnek a megfelelő ápolására. Erre hivatott a könnyed Peptides szemráncgél, majd a későbbi életkorban, amikor már erőteljesebb ezen a területen a zsírhiány, akkor a Peptides szemránckrém jelent megoldást. A Szemkörnyékápoló szérum a szem alatti duzzanat és sötét karikák ellen hat, de érzékeny bőr esetén akár az egész arc kezelésére is ajánlott a használata.

Bőrápoló olajok

növényi olajok biokémiai felépítése nagyon hasonló a bőr zsíranyagaihoz, értékes természetes hatóanyagokat (vitaminokat, ásványi anyagokat, foszfolipideket, növényi szterineket, eszszenciális zsírsavakat, antioxidánsokat) tartalmaznak. Bőrtápláló tulajdonságait már évezredek óta kihasználják, napjainkban is a natúrkozmetikumok fő alapanyagát adják. Önállóan, illetve a szérum és/vagy a nappali krém után érdemes felvinni az előzetesen alaposan megtisztított bőrre, de éjszakai krém helyett is használhatod. Az olajokat mindig nedves kézzel simítsd be (víz, arcpermet), mert így tud igazán érvényesülni hidratáló, tápláló tulajdonságuk. Én a kozmetikában a masszázskrémhez keverve is nagyon szeretem, sokkal puhább, teltebb lesz a bőr utána.

Ajánlások, amiből láthatod, hogy mindegyik olaj jótékony hatású és szinte mindegy, hogy melyiket választod:

Száraz bőrre: gránátalma olaj, argán olaj, avokádó olaj, ligetszépe olaj, Q10+Acmella olaj szérum, édesmandula olaj, sárgabarackmag olaj
Érett bőrre: Q10+Acmella olaj szérum, gránátalma olaj,  ligetszépe olaj, csipkebogyó olaj, sárgabarackmag olaj, gránátalma olaj, illatos argán-geránium bőrápoló olaj, avokádó olaj, zöldkávé olaj
Kombinált, zsíros bőrre: jojoba olaj, szőlőmag olaj, csipkebogyó olaj, Q10+Acmella olaj szérum, neem olaj, makadámdió olaj
Érzékeny bőrre: ligetszépe olaj, sárgabarackmag olaj, édesmandula olaj, organikus sheavaj, makadámdió olaj

Nekem nagyon pozitív tapasztalataim vannak a Medinatural termékcsaláddal, ezért is merem bátran ajánlani mindenkinek, akinek fontos, hogy káros anyagoktól mentes, természetes összetevőket tartalmazó, hatékony és elérhető kozmetikumot használjon.

10 évvel ezelőtt találkoztam először a Medinatural termékekkel, mégpedig a szuper, 100%-os tisztaságú, aromaterápiás illóolajokkal, ezeket szeretném röviden bemutatni a következő részben.